Rajtol a Giro d’Italia Valter Attilával!

Nagy Rajt Torinóban, hegyi befutó már a második napon, majdnem hetven kilométernyi időfutam két részletben, mini Strade Bianche az első héten, dupla Monte Grappa a 20. szakaszon és összesen hat igazi hegyi befutó. Szombaton elkezdődik az év első háromhetese, a Girón – pályafutása során negyedszer – Valter Attila is ott lesz. – foglalja össze a Giro legfontosabb információit az eurosport.hu.

Szombaton végre elrajtol az év első háromhetese, a 107. Giro d’Italia. Már a második napon hegyi befutó vár a mezőnyre, méghozzá az Oropán, ahol 1999-ben a Marco Pantani nyert egy örökké emlékezetes szakaszt.

Majdnem hetven kilométernyi időfutam került be a programba, lesz mini Strade Bianche az első héten, dupla Monte Grappa a 20. szakaszon, és összesen hat igazi hegyi befutó. Papíron nyolc esélyük lehet a sprintereknek, de elég meglepő lenne, ha tényleg ennyi szakasz zárulna mezőnyhajrával. Egy biztos, a gyors versenyzőket illetően kiváló lesz a névsor, mivel Olav Kooij, Fabio Jakobsen, Jonathan Milan és Tim Merlier is ott lesz a mezőnyben.

A Polti-Kometa végül a Tour de Hongrie-ra küldte Fetter Eriket, így idén egy magyar vesz részt a Girón, az ötödik háromhetesére készülő Valter Attila.

MIKOR KEZDŐDIK A GIRO?

A 2024-es olasz körverseny május 4-én szombaton rajtol, a Torino mellett található Venaria Realéban. Vasárnap rögtön jön egy hegyi befutó az Oropán, ahol 1999-ben a legendás Marco Pantani nyert egy örökké emlékezetes szakaszt.

MILYEN AZ ÚTVONAL?

Nagy Rajt Torinóban, hegyi befutó már a második napon, majdnem hetven kilométernyi időfutam két részletben, mini Strade Bianche az első héten, dupla Monte Grappa a 20. szakaszon és összesen hat igazi hegyi befutó.

Röviden így néz ki a 2024-es Giro, ahol a 21 nap során 40.000 méternyi szintkülönbség és 3300 kilométer vár a mezőnyre, szokás szerint két pihenőnap mellett.

Ami a rajtot illeti, 2022 után után ismét Torino, egészen pontosan Piemonte régió rendezheti a Nagy Rajtot, illetve az első három szakaszt. Május 4-én a Milánó-Torinóról ismerős supergai emelkedőt is tartalmazó szakasszal indul a Giro, majd másnap – Marco Pantani tiszteletére – az Oropán lesz hegyi befutó. A harmadik szakasz Novarában kezdődik és Fossanóban ér véget, várhatóan egy mezőnyhajrával, szóval kezdésként a sprinterek is kapnak esélyt a győzelemre.

AZ ELSŐ HÉT

Az Oropa mellett papíron két igazán nehéz szakasza lesz az első hétnek; az emelkedős perugiai időfutam, illetve a pihenőnap előtti hegyi befutó a 14,6 kilométer hosszú, átlagosan 6%-os meredekségű Prati di Tivón. Ha minden jól megy, négy szakasz hozhat mezőnyhajrát az első hét során, a murvás szektorokat is tartalmazó mini Strade Bianchés szakasz (Viareggio-Rapolano Terme), egy nappal az időfutam előtt lesz.

MÁSODIK HÉT ÉS A KIRÁLYETAP

Kilenc szakaszt követően jön az első pihenőnap, de a Giro középső hete sem nevezhető könnyűnek, mivel lesz benne egy 31 kilométeres, síknak azért nem mondható egyenkénti, illetve két hegyibefutós nap. Az első rögtön a pihenő után vár a mezőnyre, a Pompeiből induló etap a Bocca dell Selva (17,9 km/5,6%) tetején ér véget. A 15. szakasz Livignóban zárul, a 220 kilométer alatt öt kategorizált emelkedő és hegyi befutó (8,1 km/ 6,6%) vár a mezőnyre. Nagyon úgy tűnik, hogy a hegyek alapján bizony ez lesz a 2024-es Giro királyszakasza.

A HARMADIK HÉT

Első ránézésre talán sokan brutálisabb utolsó hetet vártak, de azért ez sem lesz sima. A három igazi hegyi befutó, illetve a dupla Monte Grappás nap azért bőven elég lehet arra, hogy felboruljon az összetett. Az egyik legnehezebb szakasz talán a 17. lesz, amikor négy kategorizált emelkedő után kell felmenni a 12 kilométer hosszú, átlagosan 6,5%-os Passo del Broconra.

Egy nappal korábban lesz a Stelvio, amely elég érdekes helyre került, hisz a 16. szakasz elején kell megmászni a legendás, 2758 méter magas hegyet, amit egy nagy lejtmenet, majd a 23 kilométer hosszú Monte Pinei és zárásként a Monte Panna (7,6km/6%) követ.

Bármilyen furcsa, de a 20. szakasz nem hegyibefutós, de ettől még nagyon kemény, mivel kétszer is meg kell mászni a 18 kilométer hosszú, átlagosan 8%-os Monte Grappát. Ez a nap tényleg alkalmas lehet arra, hogy valaki emlékezetesen nagyot alkosson, és esetleg az utolsó pillanatban megszerezze a rózsaszín trikót.

Az idei Giro ismét Rómában zárul, várhatóan egy mezőnyhajrás szakasszal, így talán a sprinterek (Merlier, Kooij, Milan, Jakobsen, Ewan, Groves, Bauhaus) is „elszenvedik” magukat az utolsó napig.

KIK ESÉLYESEK A RÓZSASZÍN TRIKÓRA?

A legnagyobb favorit természetesen Tadej Pogačar, aki pályafutása során első alkalommal indul a Girón, és idén megpróbálkozik az 1998 óta nem látott duplával.

Pogačar óriási esélyes, elnézve az ellenfeleket, nincs rá sok esély, hogy valaki tényleg veszélyes legyen rá. Az UAE Emirates szlovén versenyzője óriási tavaszt produkált, tíz versenynap alatt hét győzelem volt a mérlege, ráadásul a Girón induló csapata sem tűnik gyengének.

Pogačar mögött Geraint Thomas, Ben O’Connor, Romain Bardet, Thymen Arensman, Daniel Felipe Martínez, Antonio Tiberi, Cian Uijtdebroeks, Damiano Caruso és talán Juan Pedro López lehet harcban a dobogóért illetve a legjobb ötbe kerülésért, az olaszok lehetséges meglepetésemberként a Pellizzari-Piganzoli duóban bízhatnak leginkább.

KIK LESZNEK OTT SPRINTERKÉNT A MEZŐNYBEN?

Talán furcsa leírni, de idén erősebbnek tűnik a sprintermezőny, mint az összetett esélyesek névsora, és ez a Girón azért nem túl gyakori.

A sztársprinterek közül Olav Kooij, Fabio Jakobsen és Tim Merlier is ott lesz a mezőnyben, akárcsak Jonathan Milan, aki tavaly megnyerte a pontversenyt. Rajtuk kívül Caleb Ewan, Kaden Groves, Phil Bauhaus, Tobias Lund Andresen, Juan Sebastián Molano és Fernando Gaviria lehet esélyes egy szakaszgyőzelemre.

MIT VÁRHATUNK VALTER ATTILÁTÓL?

Mivel Roglič eligazolt és Vingegaard sem indul a Girón, a tavalyi Vueltával ellentétében ezúttal nem a Visma | Lease a Bike csapata számít a fő esélyesnek. Ez azt jelenti, hogy a pályafutása negyedik Girójára készülő Valter Attila egy fokkal kötetlenebb szerepben tekerhet, még akkor is, ha Cian Uijtdebroeks azért ott lesz a keretben.

Valter a tavasz során három többnaposon (UAE Tour, Tirreno, Katalán kör) és két nagy egynaposon (Strade Bianche, Liége) vett részt, ami 23 napot és majdnem 3800 versenykilométert jelentett. Attila még a Liége előtt majdnem három hetet töltött el magaslati edzőtáborban a Teidén, és saját elmondása szerint kiváló számokat hozott, így okkal lehet bizakodó a szombati rajt előtt.

MIKOR LESZNEK A LEGFONTOSABB SZAKASZOK?

A Giro május 4-én kezdődik, a Torino közelében található Venaria Realéban, másnap pedig jön az első hegyibefutós nap az Oropán. Az első időfutamot május 10-én, a 7. szakaszon rendezik (Foligno-Perugia), egy nappal később pedig jön a Prati di Tivo, vagyis a második hegyi befutó.

Május 19-én lesz a brutálisan nehéznek tűnő livignói szakasz, egy nappal korábban pedig a második egyenkénti (Desenzano del Garda). A Stelviót is tartalmazó hegyi befutós etap május 21-re került, a dupla Monte Grappás szakasz pedig május 25-én lesz.

A 2024-es Giro d’Italia május 26-án zárul Rómában, 34 nappal a Tour de France firenzei rajtja előtt.

HOL NÉZHETED A GIRÓT?

A 2024-es Giro d’Italia összes szakaszát az elejétől a végéig élőben közvetítjük az Eurosporton. Ha unod a reklámokat, ott az eurosport.hu és az Eurosport App, ahol szünet nélkül, magyar kommentárral lehet nézni a versenyt.

Aki esetleg napközben lemarad az élő adásról és nincs előfizetése, esténként 22 órától láthatja a napi összefoglalót az Eurosport 1-en. Az ismétlések kezdési időpontjai az élő adások (snooker vb) miatt változhatnak.

A 2024-es Giro d’Italia szakaszai és az eurosportos közvetítések:
1. szakasz Venaria Reale-Torino 136 km TV: 13:30
2. szakasz San Francesco Al Campo-Santuario di Oropa 150 km TV: 12:45
3. szakasz Novara-Fossano 165 km TV: 13.00
4. szakasz Acqui Terme-Andora 187 km TV: 12.15
5. szakasz Genova-Lucca 176 km TV: 12.30
6. szakasz Viareggio-Rapolano Terme 180 km TV: 12.30
7. szakasz Foligno-Perugia (ITT) 37.2 km TV: 12.45
8. szakasz Spoleto-Prati di Tivo 152 km TV: 12.15
9. szakasz Avezzano-Nápoly 206 km TV: 11.45
első pihenőnap (05.13.)
10. szakasz Pompei-Cusano Mutri (Bocca Della Selva) 141 km TV: 12.45
11. szakasz Foiano di Valfortore-Francavilla Al Mare 203 km TV: 11.45
12. szakasz Martinsicuro-Fano 183 km TV: 12.15
13. szakasz Riccione-Cento 179 km TV: 12.45
14. szakasz Castiglione Delle Stiviere-Desenzano del Garda (ITT) 31 km TV: 13.00
15. szakasz Manerba del Garda-Livigno 220 km TV: 10.15
második pihenőnap (05.20.)
16. szakasz Livigno-Santa Cristina Valgardena (Monte Pana) 202 km TV: 11.15
17. szakasz Selva di Val Gardena-Passo del Brocon 154 km TV: 12.15
18. szakasz Fiera di Primiero-Padova 166 km TV: 12.45
19. szakasz Mortegliano-Sappada 154 km TV: 12.45
20. szakasz Alpago-Bassano del Grappa 175 km TV: 11.30
21. szakasz Róma-Róma 126 km TV: 15.15

Magyar Kerékpáros Szövetség