Orbán fejesével indult a góleső, nyolcaddöntős a Leipzig a kupában

Vágólapra másolva!
2020.12.22. 18:57
null
Willi Orbán góljával szerzett vezetést az RB Leipzig (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig bejutott a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjébe, mivel a 16 közé jutásért vívott mérkőzésen 3–0-ra legyőzte idegenben az Augsburgot. Mindkét magyar válogatott játékos végig a pályán volt, a lipcseiek első gólját éppen Orbán jegyezte.

A magyar válogatott védője a 11. percben Angelino szögletét követően az ötösről fejelt a hazai kapuba. Willi Orbánnak ez volt az első gólja a Német Kupában az RB Leipzig játékosaként – a Kaiserslautern tagjaként egyszer már eredményes volt ebben a sorozatban.



A lipcseiek már az első félidőben 12 kapura lövésig jutottak és a másodikban sem vettek vissza, igaz, egészet a 75. percig kellett várni az újabb gólra, Olmo előkészítését Poulsen váltotta gólra.

A végjátékban még Angelino is rúgott egy hatalmas gólt, a lipcseiek így végül 3–0-s sikerrel jutottak be a nyolcaddöntőbe.

A bajnokságban pocsékul szereplő Schalke kiejtette negyedik ligás ellenfelét, a Hoffenheim viszont már a hosszabbítást is csak annak köszönhette, hogy a másodosztályú Fürth a 90+4. percben büntetőt rontott, a drámai tizenegyespárbajban pedig a kilencedik kör döntött!

A későbbi idősávban Dortmund Mats Hummels korai és Jadon Sancho ráadásban szerzett góljával győzött a Braunschweig otthonában, a Mönchengladbach pedig ötig jutott a 31. perctől emberhátrányban játszó Elversberg vendégeként. Az Union Berlin ugyanakkor otthon búcsúzott, miután a Bundesliga 2-es Paderborn 36 perc alatt háromszor is bevette a kapuját.

NÉMET KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Augsburg–RB Leipzig 0–3
Hoffenheim–Fürth (II) 2–2 – 11-esekkel: 6–7
Köln–Osnabrück (II) 1–0
Ulm (IV)–Schalke 04 1–3
Braunschweig (II)–Borussia Dortmund 0–2
Dresden (II)–Darmstadt (III) 0–3
Elversberg (IV)–Mönchengladbach 0–5
Union Berlin–Paderborn (II) 2–3



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik